Uram, jó nekünk itt lenni!

A Tábor-hegyet először este pillantottuk meg, amikor a repülőtérről Tiberiásba buszoztunk. Furcsa volt sötét tömbjét látni annak a hegynek, ahol minden a fényről és ragyogásról szólt. A tetején, fönn a magasban, egy kivilágított templom áll.

Aztán eljött annak az ideje is, hogy nappal induljunk el a Názáret közelében fekvő hegyre. Egybefüggő, tagolatlan tömbként emelkedik ki a síkságból, magassága a Jordán szintjéhez viszonyítva 774 méter. Mint a környék kiemelkedő pontja és szent helye évezredeken át említést nyert. Már II. Ramszesz fáraó hódításai közt is szerepel  Az Ószövetség többször is ír róla, innen indult csatába a zsidó sereg. A zsoltárok szépségét magasztalják.
Az Úr színeváltozásának helye fölé Konstantinus császár édesanyja, Szent Ilona építtetett először templomot. A zarándokok 4340 lépcsőn (!) mentek föl a csúcsra (ezzel riogattak minket is kezdet óta), a hegy oldalában tölgyek, szentjánoskenyérfák és terebintusok nőttek. A leírások szerint a VI. században már három bazilika állt a hegytetőn, később a német bencések építettek itt kolostort. A keresztes háborúk idején, a XIII. században, amikor az egyiptomi szultán hódította meg, minden keresztény épületet lerombolt. A ferenceseknek csak 1613-ban sikerült megtelepedniük a hegyen. Azt a templomot, amelyik most áll, 1921-23 között építették az V. századi templom mintájára. Ennyi arról, hogy hol is vagyunk.

De volt egy izgalmas kérdés: hogy jutunk oda?
Jó, az kiderült, hogy a lépcsőket már rég eltemette az idők (és az időjárás) vihara. A hegynek körülbelül a közepéig lehet menni a turistabusszal, onnan már csak 10-12 személyes mikrobuszok visznek-hoznak vad hegyi vezetőkkel. Ha a halálfélelem nem is, de a frász rendesen kerülgetett, amíg a képeslapon látható úton fölszáguldottunk. Lefelé nézni nem volt éppen szívderítő látvány, de előre se, mert ott meg az ellenjárat jött hasonló tempóban, mit nekik kanyar! Ehhez képest mindenki derűsen (mit tesz a csapatszellem! :) és jó állapotban vészelte át a bő negyedórás utat.
A csoport vállalkozó kedvűbb fele (és be kell valljam, ez a nagyobbik fele volt, és nem is csak a fiatalok) úgy döntött, hogy márpedig ők gyalog jönnek föl a hegyre! Igazi kalandtúra volt, sziklára kapaszkodtak, falon kellett átmászniuk, kutyákkal találkoztak, és az éjszakai eső sarat is dagasztott nekik.
Mi meg ott fönn majd' megfagytunk, amíg vártunk rájuk, mert bizony, éles, friss volt a levegő, nem számítottunk rá. De valódi hősökként ünnepeltük őket, ahogy sorban befutottak. Azt is elárulták (mert ott se volt rossz a hangulat :), rájöttek, miért hívták Jézust Jézusnak. Mert, amikor ment fölfele a kiválasztott apostolokkal, egyikük rémülten fölkiáltott: Jézusom! Ilyen magasra kell menni!?

Mind fönn voltunk, körbecsodáltuk a párás időben is szép kilátást, lefényképeztünk mindent, amit akartunk, és lassan-lassan lélekben is kezdtünk megérkezni. Megérkezni az Úr hegyére.

¹Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. ²Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. ³S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. ⁴Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” ⁵Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” ⁶Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. ⁷Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” ⁸Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. 
^{(Mt. 17,1-8)} 

Innentől kevés a szó. Kevés elmondani, ahogyan megérintett, ahogy ragyogásba vonta a lelkünket a szentmise, amit jelentett, hogy fönt vagyunk a Tábor-hegyen. Igen, kellett hozzá a följutás kalandja, a várakozás aggódó feszültsége. Kellenek a hegyek, hogy ne készen és rögtön kapjunk meg mindent.

De ahogy a tanítványok sem építhettek sátrat, nekünk is vissza kellett indulni. Lefelé már mindenki a taxikkal jött, mert egyrészt szűken voltunk az idővel, másrészt pedig jócskán eleredt az eső. Ez a sofőreinket is kicsit szelídebb stílusra kényszerítette, úgyhogy egész civilizáltan jöttünk le.

A végére még az elhagyhatatlan: pont a Tábor-hegynek ne lenne magyar vonatkozása? Az akkoi várnál emlegetett V. keresztes hadjárat során a magyar vitézek, II. András király vezetésével, a Tábor-hegyet ostromolták, sokan áldozták itt életüket. Urunk színeváltozásának külön ünnepét pedig, amit augusztus 6-án ülünk, III. Callixtus pápa rendelte el az egész Egyházban a nándorfehérvári diadal emlékére.